Mindig is szerettem a könyvtári könyvek illatát és a régi, gyűrött lapokat. A polcaimnak komoly kihívás volt, hogy bírják a terhelő súlyt, melyet a hol színes, hol ütött-kopott borítók alatt viselniük kellett. Egyetemi éveimben is sok könyvet elolvastam, nem egyet többször is, és tanulságos volt megfigyelni, hogyan vélekedtem róluk először, másodszor, vagy akár harmadszor. A legnagyobb jutalmam mindig az volt, ha a sok kötelező és szakirodalom mellett azt választhattam, amit én szeretnék.

A rengeteg történet azonban már összefolyik egy idő után, és azt is elfelejtjük, milyen hangulatok, érzések vannak a sorok között. Elsősorban ezért is készült az oldal, hogy segítsen felidézni mindezt.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az olvasónaplók nem más oldalakról bemásolt elemzések, hanem a saját összefoglalásaim, melyek a művek röviden összefoglalt cselekményét tartalmazzák. Ez nagy segítséget jelenthet a felkészülések során, de nem helyettesíti az olvasás örömét.

A könyvajánlók általában az olvasás utáni első élményeken és gondolatokon alapulnak, nem az irodalmi elemzés a céljuk, sokkal inkább az, hogy másoknak is kedvet csináljanak, és felkeltsék az érdeklődést.

Mindenkinek kellemes időtöltést az oldalon és jó olvasgatást.

Értékeld