nílusAhogyan a zseniális írónőtől megszokhattuk, a történet most is több szálon fut és semmiképpen nem nevezhető egyszerűnek….                                    Lassanként körvonalazódik a szereplők jelleme, és egymáshoz fűződő kapcsolataik. Mindenkit más mozgat; a bonyolult érzések és érdekek útvesztőjében már a regény legelején belegabalyodik aki óvatlan.

Az egyik központi figura Linnet Ridgeway, a gazdag, elbűvölő, fiatal és újdonsült kastélytulajdonos. Hirtelen, minden előzmény nélkül feleségül megy barátnője vőlegényéhez. Ekkora sértést azonban nem mindenki visel el szó nélkül. Linnet azonban nem törődik a következményekkel, pedig azok menetrend szerint beköveteznek.

Az ifjú pár Egyiptomba utazik nászútra. Szerencsére a mindig kifogástalan modorú és megjelenésű zseniális nyomozó, Hercule Poirot is pont itt tölti jól megérdemelt pihenését. Nem kell sokat várni, és az események olyan fordulatot vesznek, amikor szükséges a kis belga jelenléte.

Mint általában mindig, most is egyre szövevényesebbé válik minden, a kihallgatások során csak még jobban összezavarodunk, de aki odafigyel a részletekre, talán megsejtheti a gyilkos kilétét. Természetesen most is az, akire a legkevésbé számítunk. Különösen jó olvasmány borongós, rossz időben, hiszen elvétve azért a forró egyiptomi időjárásról is és a gyönyörű környezetről is olvashatunk.

Agatha Christie: Halál a Níluson
4.4 (88%) 45 szavazat