köpönyegA mű főhőse Akakij Akakijevics, aki egy egyszerű hivatalnok. Munkája nagy részét a másolás teszi ki, de igazán nem is ért máshoz. Senki nem tiszteli érdemeinek megfelelően, pedig lelkiismeretes és precíz ember. Élete ezért monoton és egyhangú, bár ő ezzel elégedett.

Egyetlen ellensége a hideg. Ócska és elnyűtt köpönyegében járta a fagyos utcákat, elment hát a szabóhoz, akit Petrovicsnak hívtak. Azt gondolta, talán még meg lehet foltoztatni, de újat kellett rendelnie. Bárhogy próbálta rávenni a szabót, az nem engedett.

Mi mást tehetett? Kénytelen volt új köpönyeget varratni. Ezek után a hivatalban egész más szemmel kezdtek nézni rá az emberek. A helyettes irodafőnök még meg is hívta magához névnapja alkalmából.

Akakij most először mást csinált, mint eddig. A vendégeskedés után hazafelé indult. Egy térre ért, ahol két férfi hirtelen eléje került, lerángatták róla szép új köpönyegét és jól megverték. A szegény hivatalnok másnap jelentette mindezt a rendőrségen, ám nem igazán foglalkoztak vele. Egy befolyásosabb embertől kellett segítséget kérnie, hogy gyorsabban a végére járjanak az ügynek. A remélt közbenjárást végül nem kapta meg és még le is szidták, hogy ilyen jelentéktelen dolgokkal zavarni merészel.

Akakij hazafelé menet nagyon megfázott, és két nap múlva meg is halt. Rögtön másnap már új titkár ült a helyén. A rossz nyelvek szerint, egy férfi járja az utcákat és kabátokat lopkod. Mindenki arról beszélt, hogy Akakij szelleme tért vissza. Közben a befolyásos úrban felébredt a lelkiismeret, és szeretett volna valami jót tenni a hivatalnokért. Futárt küldött hozzá, de az nem találta sehol. A gazdag ember ezért elment egyet szórakozni, hogy könnyítsen a lelkén, de Akakij szelleme őt is megtalálta és elvette bundáját. Ettől kezdve senki sem hallott felőle.

 

 

 

Gogol: A köpönyeg – olvasónapló
4.1 (82.67%) 60 szavazat