A ballada magán viseli mindhárom műnem jellemzőit (líra, epika, dráma). A középkor kedvelt népi műfaja, mely a romantikában kapott új lendületet.
Jellemzői:
- cselekménye sűrített
- hátterében valamilyen erkölcsi konfliktus áll
- a lelkiállapotok ábrázolása gyorsan pörög egymás után
- az egyén erkölcsi felfogása ↔ a közösség értékrendje
- az egyén és a közösség összeütközése általában tragikusan ér véget
- Arany balladáinak legfontosabb témái az erkölcs és a lélek
- „balladai homály” – rendkívül tömör, sűrített jelentések, melyeket csak egy-egy szóval jelez a költő (ezeket gyakran dőlt betűvel írja Arany)
A nagykőrösi balladák
Arany Jánost 1851-től kinevezték tanárnak a nagykőrösi református gimnáziumba. 1860-ig élt és dolgozott itt, és közben megalkotta az úgynevezett nagykőrösi balladákat:
- Ágnes asszony (1853)
- László (1853)
- Mátyás anyja (1854)
- Zách Klára (1855)
- Szondi két apródja (1856)
- A walesi bárdok (1857)
Témájuk szerint két nagy csoportra oszthatók, népi és történelmi balladákat különíthetünk el.
A népi balladákra az erős lélekábrázolás jellemző, alföldi, székely, és skót balladák hatása érzékelhető bennük.
Ide tartozik pl. az Ágnes asszony, melyhez személyes élményeket vett alapul Arany, gyakran figyelt ugyanis egy szótlan parasztasszonyt, aki senkivel nem beszélt, mindig szomorú volt és estig mosott a pataknál. A ballada témája is a lelkiismeret, a bűntudat romboló hatása egy szép, érzéki asszony elméjében. Ez ahhoz vezet, hogy a nő elveszti a kontrollt a világgal és megőrül.
Arany megelőzi korát ezzel a balladával is, ugyanis felfedezi, hogy mekkora ereje van a tudatalattinak. Ágnes a patakparton mos és közben bizonyos szavakat mondogat, melyek arra utalnak, hogy valami titkos, talán bűnös dolog történt, és nagy baj lesz, ha kiderül. A nő egyre rosszabb mentális állapotba kerül, végül teljesen megőrül. A fény-árnyék ellentét az őrület sötétségével és az ész világosságával áll szemben. Az asszonyra még saját bírái is szánalommal tekintenek, pedig férje meggyilkolása a vád, de ő mindeközben csak annyit ért meg az egészből, hogy nem mehet haza kimosni a vérfoltot a lepedőből.
A vers talán legszebb része a 15. szakasz, ahol csupa fehér képsor jelenik meg (liliom, harmat, vízgyöngy, a hattyú tolla). Mindez a bűnös, de szerencsétlen asszonyt jelképezi, akit még maga Arany is megszán, de bűnei alól nem oldozhatja fel.
Az utolsó szerkezeti egységben Ágnes újra a patakparton van. Megöregedett, megőszült, a fehér lepedőből már csak rongyok maradtak, és a patak is hidegebb és nagyobb hullámokat vet a könnyed, játékos habok helyett.
A mű erkölcsi olvasatát nézve bírái nem jogszabályok szerint, hanem az isteni igazságszolgáltatás szerint ítélik el az asszonyt és hazaengedik, hiszen a legnagyobb büntetést mérte rá a sors, elvesztette önmagát, a józan eszét.
Egy másik nézőpontból vizsgálva Ágnes a bűnbe esett ember jelképe és Isten inkább megkönyörül rajta azzal, hogy elhomályosítja az elméjét, így még életében vezekelhet bűneiért.
A legtragikusabb értelmezés szerint az örök, értelmetlen és hiábavaló munkát jeleníti meg a ballada zárása. Ágnes évezredekig is moshatná rongyait, akkor is véresnek látná őket.
A Szondi két apródja és A walesi bárdok abban hasonlít az Ágnes asszonyhoz, hogy ezekben a balladákban is megbomlik a világrend, felborul a harmónia.
Szondi Miklós meghal a csatában, és apródjai nem hajlandók alkut kötni a török pasa követével, így tragikus sorsuk borítékolható. A hadvezér Ali éppen győzelmét ünnepli a török táborban, amikor elküldi emberét a legyőzött Szondi apródjaihoz. Ők hűségesek maradnak az egykori várkapitányhoz, és nem felelnek a hívásra, csábításra, majd fenyegetőzésre sem. A csend egyfajta állásfoglalásként jelenik meg, visszavonhatatlan és egyértelmű véleményt tükröz.
A walesi bárdokban a zsarnok Edward király ugyanúgy megőrül, mint Ágnes asszony, így kapja meg büntetését és ebben a csendnek is komoly szerepe van. Néma tartomány fogadja, miután erőszakkal foglalta el Walest, a költemény végén pedig éppen a csend hiánya kergeti az őrületbe „Felköttetem a lord-majort, Ha bosszant bármi nesz!”
Összegzés:
A nagykőrösi balladákra általánosságban igaz, hogy egy olyan helyzetet ábrázolnak, ahol megbomlott az egyensúly. Történelmi eseményeket, lelki folyamatokat írnak le, melyekben nagy hangsúlyt kap az erkölcs és a lélek, az egyén és a közösség értékrendjének szembeállítása.
