pálA regényben két fiúbanda harcol egymás ellen, az egyik a Pál utcai fiúk, a másik pedig a vörösingesek. Ezen túl még sokminden más izgalmas esemény is történik.

I. fejezet:

Háromnegyed egy, helyszín a természetrajzi terem. Óra után az iskola előtti törökmézes árus most mindent 2 krajcárért akar adni a korábbi 1-hez képest. Einstand: különleges pesti gyerekszó – amikor valamelyik erősebb fiú magánál gyengébbet lát játszani és a játékot elveszi tőle. Az erősebb fiú hadizsákmánynak tekinti pl. a golyót és akinek ez nem tetszik, vele szemben erőszakot fog alkalmazni. Az einstand egyben hadüzenet is.

Két Pásztor fiú einstandot követ el a Múzeum-kertben. Nemecsek Ernő volt az áldozat, akitől elvették az összes játékgolyóját. Őt senki nem vette komolyan, csak Boka, a vezér.

II. fejezet:

A grund- Pál utcai farakások, köztük utcácskák. Kis tér, középen gőzfűrész, itt volt a hadsereg hadiszállása.. Egyetlen közlegény volt a csapatban, Nemecsek. Ő figyel fel rá, hogy a vörösingesek vezére, Áts Feri behatolt a grundra és ellopta piros-zöld zászlójukat. Boka kiadta Csele nővérének, hogy csináljon új zászlót piros-fehér színben, mivel csak ilyen anyaguk volt otthon. Elnökválasztás: Boka János 11 szavazat, Geréb Dezső 3.

III. fejezet:

Haditerv: iskola után Boka és még két fiú bemegy a Füvészkertbe és kitesz egy cetlit: “Itt voltak a Pál utcai fiúk!” Be is jutnak az ellenséges területre, az akció során Nemecsek beleesett a tóba. A vörösingesek között meglátták Gerébet, aki arról beszélt, hol lehet bemenni a grundra, tehát áruló volt. Csak azért akarták elfoglalni a grundot, hogy legyen hol labdázniuk. Boka egy megfelelő pillanatban kitűzte a cetlit. Menekülés közben elbújtak az üvegházban és sikerült kijutniuk.

IV. fejezet:

Gittegylet! – Rácz tanár úr behívatja a fiúkat Boka kivételével és előkerül a pecsét, a zászló és a nagy rakás gitt. Az egyletet feloszlatja a tanár. A grundon Nemecsek kihallgatja Geréb és a tót (gondnok, más néven Janó) beszélgetését, miszerint ki akarják onnan kergetni a fiúkat. Mivel nem ment oda a Gittegylethez, hanem rohant Bokához a hírrel, árulónak kiálltják ki és beírják a nevét kis betűvel a jegyzőkönyvbe: “nemecsek ernő áruló!”

V. fejezet:

Nemecsek visszalopja a zászlójukat a vörösingesektől és fel is fedi magát, pedig egyedül megy oda. Büntetése, hogy meg kell fürödnie a tóban. Később a két Pásztornak is fürödnie kell az einstand miatt.

VI. fejezet:

A grundon ostromállapot kikiáltása, a haditerv megbeszélése, erődök, homokbombák gyártása. Nemecsek a hadsegéd, de a többiek ezt nem támogatják, mivel árulónak tekintik. Geréb megjelenik, visszahozza a zászlójukat, amit elvettek Nemecsektől és vissza akar lépni, de Boka elküldi. Geréb apja eljön, hogy kiderítse valóban áruló-e a fia, de Nemecsek azt mondja nem az. Nemecsek kezdi magát rosszul érezni, Boka hazakíséri.

VII. fejezet:

Iskola után teljes készültség. Geréb ír egy levelet, hogy elmegy kémkedni a Füvészkertbe – a csapat végül visszaveszi. A csata elmarad, de követség jön az ellenségtől, melyben hivatalos hadüzenetet hoznak és megbeszélik a szabályokat, utána pedig a kis Nemecseket is meglátogatják.

VIII. fejezet:

A pál utcai fiúk küldöttsége visszaviszi a Füvészkertbe a Geréb által elhozott zászlót, hogy majd azt szabályosan, harc közben szerezhessék vissza. A grundon seregszemle. Megkezdődik a csata, minden rendben megy, de egy pillanatra a vörösingesek átveszik a vezetést. Megjelenik Nemecsek és minden erejével földhöz vágja Áts Ferit, majd elájul. Győznek a Pál utcai fiúk. Nemecseket hazakísérik, már nagyon rosszul van. Kinevezik kapitánnyá.

IX-X. fejezet:

Nemecsek meghal, a gittegylet későn érkezik, hogy bocsánatot kérjen tőle. Boka mindvégig kis barátja mellett volt. Később a grundon Janótól tudja meg, hogy nincs több grund, építkezni fognak a telken.

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk olvasónapló
4.3 (86.6%) 16828 szavazat