A mű színhelye Thébai, a királyi palota előtere, időtartama pedig csupán néhány óra.

Antigoné elmondja testvérének, Iszménének, hogy halott bátyjukat, Polüneikészt nem temethetik el tisztességben Kreón parancsára. A fiatal harcos bűne az volt, a városra támadt, hogy letaszítsa fivérét a trónról.antigoné

Antigoné nem nyugszik bele a parancsba és titokban el akarja temetni fivérüket. Ehhez Iszméné segítségét kéri, aki ugyan egyetért abban, hogy a halottaknak meg kell adni a végtisztességet, de nem mer ellenszegülni Kreón parancsának. Antigoné megharagszik Iszménére és egyedül készül végrehajtani tervét.

A kar elbeszélésében megtudjuk, hogy esett el Polüneikész és Eteoklész – párbajban ölték meg egymást. Kreón elmondja, hogy milyen sokra tartja ezért Eteoklést, aki egy hős és mennyire megveti  Polüneikészt. A vének tanácsának szintén nem tetszik, hogy Kreón megtiltotta Polüneikész gyászolását és eltemetését, de nem mondanak ellent a királynak.

Megjelenik egy őr, aki elmondja, hogy valaki porral szórta be a holttestet, de nem tudják ki volt. A vének tanácsa még figyelmezteti is a királyt, hogy halandó nem szegülhet ellen az istenek törvényének, de Kreónt elvakítja a bosszú. Túlságosan félti hatalmát ahhoz, hogy saját szavát megmásítsa. Elengedi az őrt, de követeli a tettest. Hamarosan el is kapják Antigonét, aki büszkén vállalja tettét. Kreón úgy sejti, biztosan Iszméné is segített testvérének és őt is meg akarja büntetni. Antigoné nem ismeri el Kreónt királynak és arról beszél, hogy istenek törvényei felülírják az emberieket.

A két nővér végül börtönbe kerül, pedig Antigoné Kreón fiának, Haimónnak a menyasszonya. A kar vészjósló dolgokrók jövendöl.

Mikor Haimón minderről értesül, észérvekkel próbálja meggyőzni apját, de ő nem vonja vissza szavát, mert ez rossz fényben tüntetné fel, mint uralkodó. A nép Antigoné pártját fogja.

Kreón elrendeli, hogy éppen csak annyi ételt kapjon Antigoné, ami elégséges az életbenmaradáshoz. Iszménét elengedik a kar tanácsára.

Theiresziász, a vak jövendőmondó szintén figyelmezteti a királyt, hogy ez az utolsó lehetősége, hogy helyrehozza eddigi hibáit. Kreón itt is politikai összeesküvést sejt és nem ismeri be tévedését. A jós erre közli, hogy Polüneikész halála miatt egy napon belül egy újabb thébai férfi fog meghalni és ez nagy szerencsétlenséget hoz majd a király fejére. Erre már észbe kap és próbálja rendbehozni, amit elrontott, de késő. A jövendőmondó hamarosan azzal a hírrel érkezik, hogy a fia, Haimón öngyilkos lett. Haimón anyja kérdőre vonja férjét, hogy történhetett ez meg.

Kreón eltemeti Polüneikész holttestét, majd a sziklasírhoz igyekeznek egyik szolgájával, hogy kiszabadítsák Antigonét. Pont akkor érkeznek, amikor Antigoné holtan esi össze, és Haimón leszúrja magát egy tőrrel. Szemében harag és düh volt, nem bocsájtott meg apjának. Fia holttestét hozva tudja meg a hírt, hogy felesége is öngyilkos lett, és őt okolta a család szörnyű balsorsáért.

Kreon tehát megtarthatta féltett királyságát, de mindenkit elveszített, aki közel állt hozzá és senkire nem támaszkodhatott.

Szophoklész: Antigoné – olvasónapló
4.7 (94.83%) 542 szavazat